2016 © Manchester United™

















































: Lesznek vltoztatsok

Lesznek vltoztatsok

  2013.12.17. 18:27

David Moyes elmondta, mdosthat a Manchester United kezdcsapatn, mely szerdn a Stoke City otthonban Capital One Cup negyeddntt jtszik. Ez a mrkzs els lesz abbl a ngybl, melyek a Vrs rdgkre vrnak az elkvetkezend 10 napban.


Moyes megerstette, nhny srlssel is meg kell kzdenik, de az Aston Villa elleni, 3-0-s sikerrel vgzd bajnoki utn nem tallhat j jtkos a betegszobn.

"Olyan keretnk van, mely minden tagja kpes brmelyik mrkzsen jtszani, gyhogy megnzem ket s kiderl, kit hiszek arra, hogy kszen ll" - kezdte mondandjt a menedzser a mai sajttjkoztatjn. 

"Sok tallkoz jn most, ezrt a teljes keretet hasznlnunk kell, megltom, kik illenek leginkbb ehhez a mrkzshez. De azt gondolom, minden egyes tallkozn, amit eddig jtszottunk, ers csapatot tudtunk killtani."

"Voltak nhnyan, akiket legutbb jtszatni akartam, de szombaton megsrltek mg az elutazs eltt. j srlt nincs s remlhetleg nem is fogok tallni frisset."

Amita 2010-ben megnyerte a sorozatot, a United most elszr juthat be a Ligakupa legjobb ngy csapata kz s Moyes kijelentette: "Minden sorozat fontos a Manchester United szmra."

"A menedzserek esetleg eltrbe tesznek sorozatokat, amik fontosabbak a tbbinl, de n szeretnk mindent megnyerni, amiben csak rszt veszek s biztosan mindent megteszek, hogy megnyerjk ezt."

A Stoke - mely a legutbbi krben bntetkkel ejtette ki a Birminghamet - vegyes rajtot vett Mark Hughes menedzserrel a bajnoksgban, jelenleg a 13. helyen ll a City, br tovbbra is nagyon nehz a Britannia Stadiumban sikert elrni.

"Mint sok ms klubnl, a Stoke-nl is tmeneti idszak van vltozsokkal. Mark nagyon tapasztalt menedzser a Premier League-ben s sajt kpre fogja formlni a Stoke-ot."

Forrs: ManUtdFanatics.hu

 















 

 


RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE