2016 © Manchester United™

















































A Bajnokok Ligja minden vben selejtezkrkkel kezddik, melyekbl sszesen hrom krt rendeznek. A klubcsapatok attl fggen kerlnek be a selejtezkrk valamelyikbe, hogy az UEFA-egytthat alapjn az adott orszg bajnoksga hnyadik helyen ll (megj.: az egytthat az orszg klubcsapatainak sikereitl fgg). A 2009/2010-es kirsban Michel Platini UEFA-elnk javaslatra a selejtezkben elklntettk a „bajnokok gt” s a „nem bajnokok gt”, ezzel trekedve a kisebb orszgok eslyeinek nvelsre.

A selejtezkbl 16 csapat kvalifiklhatja magt a csoportkrbe, ahova tovbbi 16 csapat az elz vi bajnoksgban elfoglalt helyezstl fggen automatikusan bekerlt. A csoportkrben nyolc ngy csapatbl ll csoportra osztjk fel a rsztvevket. Felttel, hogy az els ngy csoportba (n. piros csoportok) valamint az utols ngy csoportba (n. kk csoportok) egy adott orszgbl (ngy klub esetn) bejutott csapatok szmnak arnya 2:2 (vagy hrom csapat esetn 2:1) kell, hogy legyen. Ezt a felttelt a TV-kzvettsek miatt rendelte el az UEFA. A csoportkrk sorn hat fordult rendeznek, melyek alatt egy csoporton bell mindegyik csapat ktszer jtszik mindegyikkel, egyszer otthon egyszer pedig idegenben.

A csoportok els kt helyezettje jut tovbb a legjobb 16 kz, vagyis a nyolcaddntben, a csoportharmadikok pedig az UEFA-kupban folytathatjk. A nyolcaddntben felttel, hogy egy orszgbl kt csapat nem tallkozhat egymssal, valamint a csapatok nem kaphatnak olyan ellenfelet, amely a sajt csoportjban vele megegyez pozciban vgzett (teht els elst, msodik msodikat). (megj.: A negyeddntben, s utna mr nem rvnyesek ezek a szablyok.) A legjobb 16 kztt minden csapat kt mrkzst jtszik (egy ellenfllel). A kt tallkoz gljai sszeaddnak s az a csapat jut tovbb a negyeddntbe, amelyik tbb tallatot szerzett. Ha kt klub egyenl glarnnyal ll a kt lejtszott mrkzs utn, akkor az idegenben ltt (tbb) gl szablyt alkalmazzk. Viszont ha ez sem dnt, akkor hosszabbtssal folytatdik a jtk, legvgs esetben pedig 11-esekkel dl el.

A dnt mr csak egy mrkzsbl ll, melyet a szezon elejn mr elre kirt stadionban jtszanak le.















 

 


Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints