2016 © Manchester United™

















































Kvetkez 10 cikkElz 10 cikk

Scholes: Helyre fog llni a United

  2014.02.12. 18:36

Amg Scholes az Egyeslt llamokban npszerstette az Aon ltal szponzorlt 2014-es felkszlsi trt, addig egy MUTV-nek adott interjban elmondta a vlemnyt, ami szerint "ez egy rlt szezon volt a srlseket illeten" s ez megbntotta David Moyes-t.

Moyes tagad Rio-gyben

  2014.02.11. 20:44

David Moyes tagadta azon hreket, melyek arrl szltak, hogy Rio Ferdinand nem utazik el a csapattal a kzel-keleti edztborba. Szmos brit napilap a mai napon arrl szmolt be, hogy cstrtkn a vd nem utazik el, valamint a szezon vgi visszavonulst is bejelenti.

Carrick bosszankodik

  2014.02.10. 21:05

Michael Carrick szerint a Fulham elleni 2-2-t nehz volt megemszteni s plyafutsa egyetlen eddigi meccshez sem hasonlthat a vasrnapi sszecsaps. gy tnt, a kzpplys megpattan lvse hrom pontot rt, de aztn a hosszabbtsban jtt Darren Bent.

Moyes: Gyzelmet rdemeltnk volna

  2014.02.09. 21:50

David Moyes elmondta, hogy nagyon sokba kerltek a hibk s ennek ksznhet, hogy ma nem tudta a United kiharcolni a gyzelmet. Moyes szerint knyelmesen meg kellett volna nyerni a mrkzst s mr Darren Bent fejese eltt vgleg el kellett volna dnteni a tallkoz sorst.

Manchester United - Fulham 2-2

  2014.02.09. 18:53

A Premier League 25. forduljnak zr mrkzsn a Manchester United hazai plyn 2–2-es dntetlent jtszott a sereghajt Fulham ellen. A csereknt bellt Darren Bent a 95. percben fejjel mentett pontot a Fulhamnek, gy a vge 2–2. Kezd elszni a Bajnokok Ligja hely..

A Kzel-Keletre utazik a csapat

  2014.02.09. 13:12

Az Arsenal elleni mrkzst kveten Dubaiba utazik a grda, hogy felkszljn a BL tovbbi kzdelmeire. A szerdai rangad utn David Moyes egyhetes felkszlsre Dubaiba viszi csapatt, ahol melegebb krlmnyek kztt kszlhetnek fel a szezon htralv rszre.

Moyes bizonytalan a vdkkel

  2014.02.08. 21:14

David Moyes nem rult el sok mindent arra vonatkozan, hogy Ferdinand, illetve Evra vajon kvetni fogja-e Nemanja Vidic-et a szezon vgn. Vidic a hten megerstette, hogy nyron elhagyja a Unitedet, radsul mindkt vd kvetheti a pldjt, amikor az szerzdsk is lejr.

Kagawt zavarja a formja

  2014.02.07. 20:13

A United kzpplysa, Shinji Kagawa elrulta, 'nagyon zavarja' a szezonban eddig mutatott formja. A japn vlogatott jtkos nem tudott stabil helyet kivvni magnak a Vrs rdgk kezdjben, mita kt ve Manchesterbe tette t szkhelyt a Borussia Dortmund egyttestl.

Vidic a szezon vgn tvozik

  2014.02.07. 16:22

Nemanja Vidic a klub hivatalos oldalnak elrulta, nem hosszabbtja meg a nyron lejr szerzdst a Manchester Uniteddel. A 8 v utn tvoz szerb vd elmondta, hogy ezt az idszakot mindig is a karrierje legjobbjaknt fogja szmon tartani.

Neville nagy izgalmakra szmt

  2014.02.06. 19:48

Gary Neville szerint nagyon izgalmas kzdelem folyik a Premier League 4. helyrt, a Liverpool, a Tottenham, az Everton s a Manchester United kztt. Az Everton (jelenlegi tdik) s a Tottenham (hatodik) tallkoznak vasrnap a White Hart Lane-en.

Kvetkez 10 cikkElz 10 cikk

 















 

 


RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU