A kezdetek (1878-1945)

Nem sok hiányzott a tönkremenetelhez, de aztán a csapat nagyobb összeget kapott a manchesteri sörgyár igazgatójától, John Herny Daviestől. A legenda szerint az akkori csapatkapitány, Harry Stafford kiállította díjnyertes kutyáját a klub számára rendezett gyűlésen, az üzletembernek megtetszett és szerette volna megvenni. Stafford ebbe nem egyezett bele, de rá tudta bírni Daviest, hogy segítsen a csapaton és legyen az elnöke. Ezután ez első gyűlések egyikén felmerült, hogy meg kellene változtatni a klub nevét. Olyan ötletek merültek fel, mint a Manchester Central vagy a Manchester Celtic, ekkor mondta Louis Rocca, egy fiatal olasz emigráns, hogy "Uraim, miért nem hívjuk magunkat Manchester Unitednek?". Mindenkinek tetszett az ötlet, így 1902. április 26-án a csapat neve hivatalosan is Manchester United lett. Davies a klubszíneket is megváltoztatta zöld-aranyról vörös-fehérre.

1902. szeptember 28-án James West lemondása után Ernest Mangnall lett a United új menedzsere. Azt a célt tűzte ki maga elé, hogy feljuttatja csapatát az élvonalba. Az első szezonja nem sikerült rosszul, a másodosztály ötödik helyét sikerült elérnie. Jobb eredmények reményében új játékosokat is igazolt, például Harry Moger kapust, Dick Duckworth védőt és John Picken csatárt. A legjobb benyomást a Grimsbytől érkezett Charlie Roberts tette mindenkire. Az 1903–04-es szezonban a manchesteriek mindössze egy ponttal maradtak le a második, már feljutást érő helyről.

Nem váratott sokat magára az első feljutás, az 1905–06-os idényben második lett a csapat. Első élvonalbeli évadukban nyolcadikak lettek, majd 1908-ban megnyerték első bajnoki címüket. Ekkoriban a Manchester City büntetést kapott, mivel az Angol labdarúgó-szövetség (FA) által meghatározott maximum fizetésnél többet adott játékosainak. 250 fontos büntetést kaptak és 18 játékosukat eltiltották attól, hogy valaha újra náluk futballozzanak. A United jól jött ez a helyzet, többek között olyan játékosokat kaparintottak meg, mint Billy Meredith (az első „Walesi Varázsló”) vagy Sandy Turnbull.

Az 1908–09-es szezon jól indult a csapat számára, hiszen megnyerték első Charity Shieldjüket,^[9] az idény végén pedig az FA Kupát is betehették a vitrinjükbe. Turnbull és Meredith remekeltek, éppen az előbbi szerezte a győztes gólt a kupadöntőn. A „Vörös Ördögök”nek két évet kellett várniuk egy újabb trófeára, 1911-ben ismét bajnokok lettek. Időközben átköltöztek az Old Traffordra, mely mindmáig az otthonukként szolgál. Az új stadiont 1910. február 19-én avatták fel a Liverpool ellen. A United már 3-0-ra vezetett, de végült 4-3 arányban kikapott. 1912-ben Mangnall távozott a klubtól, éppen a városi rivális Cityhez szerződött. Az 1911-es siker után a csapat 41 évig nem nyert bajnokságot, ami a leghosszabb ilyen időszak a története során.

A következő tíz évben azért küzdöttek, hogy bent maradjanak az élvonalban, nehéz szezonok után 1922-ben végül kiestek, de három év múlva visszajutottak. A II. világháborúig tartó időszakban hullámvasutazásba kezdtek az első két osztály között. A világégés előtti utolsó évadban sikerült bent maradniuk a Division One-ban.

A Matt Busby fémjelezte évek (1945-1969)

1945-ben került sor Matt Busby, az első igazán híressé vált menedzser kinevezésére a Unitednél. Nem voltak különösebb elvárások vele szemben a vezetőség részéről, ő dönthette el, hogy kit tart meg, ad el vagy igazol le, és teljes mértékben ő állította össze az edzéstervet is. Busby azért nem a Liverpool vezetőedzője lett, mert ott nem kapott volna ekkora szabadságot tervei megvalósításához. A mester nem egy játékost, hanem egy segédet (Jimmy Murphy) szerződtetett elsőként. A kockázat, amit a korábbi Liverpool-játékos kinevezésével vállalt a manchesteri alakulat, már az első években megtérült. 1948-ban FA Kupát nyert a csapat, 1947-től 1949-ig pedig megszerezte második helyet. Ezek a sikerek főként három helyi születésű játékosnak Stean Pearsonnak, Jack Rowley-nak és Charlie Mittennek voltak köszönhetőek (Pearson és Rowley az FA Kupa-döntőn is betaláltak). A negyedik nagy közönségkedvenc Allenby Chilton volt.

Mitten a kolumbiai kalózligába igazolt nagyobb fizetésért, de a Unitednél maradt nagy öregek 1952-ben elhódították a Division One trófeáját. Busby tudta, hogy egy futballcsapatnak többre van szüksége, mint tapasztalt játékosokra, ő volt az első, aki igazán elkezdte beépíteni a felnőttek közé az ifiakadémia neveltjeit. Az első időszakban olyan feltörekvő tehetségek kerültek a csapatba, mint Roger Byrne, Bill Foulkes, Mark Jones és Dennis Viollet. Időbe került, míg sikerült beilleszkedniük, amit az is jól mutatott, hogy 1953-ban mindössze a nyolcadik helyet sikerült elcsípni. Három év múlva azonban ismét bajnoki címet ünnepelhetett az Old Trafford közönsége egy olyan csapatnak köszönhetően, melynek átlagéletkora mindössze 22 év volt és 103 gólt lőtt. Busby edzői sikerességének a kulcsa ezután az ifikben való bizalom volt, nem csoda, hogy felfedezettjeit „Busby-bébik”-nek hívták. A korszak legismertebb fiatalja Duncan Edwards volt, aki 1953-ban mutatkozott be a Unitedben, mindössze 16 évesen. Azt tartották róla, hogy bármelyik poszton képes remekül játszani és ő minden idők legjobb futballistája. Az 1956–57-es évadban bajnok lett a csapat és az FA Kupa döntőjébe is bejutott, de ott kikapott az Aston Villától. A Vörös Ördögök képviselhették először Angliát az európai porondon. A BEK-ben az elődöntőig jutottak, ahol a Real Madrid állította meg őket. Menetelésük során 10-0-ra legyőzték a belga Anderlechtet.

Hatalmas tragédia sújtotta a Unitedet a következő szezonban: egy BEK-meccsről hazafelé tartva repülőgépük leszállt Münchenben üzemanyagot vételezni, de a kifutópálya olyan jeges volt, hogy nem sikerült a felszállás. Az 1958. február 6-i müncheni légikatasztrófa nyolc játékos (Geoff Bent, Roger Byrne, Eddie Colman, Duncan Edwards, Mark Jones, David Pegg, Tommy Taylor, Liam „Billy” Whelan) és további tizenöt utas életébe került. A gép kétszer is megpróbált felemelkedni, de nem sikerült. Harmadszorra is megpróbált lelassítani a pilóta, de a repülőgép megcsúszott, átszakított egy kerítést és egy használaton kívüli házba csapódott. A baleset után Harry Gregg kapus eszmélt a leggyorsabban és félvén, hogy a roncs felrobbanhat, biztonságos helyre vitte Bobby Charltont és Dennis Violletet. A fent említett nyolc játékos közül hét a helyszínen, Edwards pedig néhány nappal később a kórházban vesztette életét. Több túlélő nem térhetett vissza a pályára, mivel súlyos sérüléseket szereztek. Az orvosok Matt Busby túlélésére szinte semmi esélyt nem adtak, a mester azonban csodával határos módon felépült és körülbelül két hónap után folytatta munkáját.

Felmerült annak a lehetősége, hogy a szezon végéig a csapat visszavonul minden sorozattól, de Jimmy Murphy egy időre átvette az irányítást, és a tartalékosok valamint az ifik segítségével összehozott egy játékképes gárdát. A tragédia ellenére a United bejutott az FA Kupa döntőjébe, ahol kikapott a Bolton Wandererstől. A szezon végén az UEFA megkérte az FA-t, hogy a bajnokságot nyerő Wolverhampton Wanderers mellett a manchesterieket is engedje elindulni a BEK-ben, de a szövetség erre nem volt hajlandó. A következő évadot a második helyen zárta a csapat, ami tiszteletre méltó eredmény, különösen az események ismeretében.

Busby az 1960-as évek elején megkezdte az újjáépítést, leigazolta többek között Denis Law-t és Pat Crerandot. Az utánpótlás-nevelés szintén nagy szerepet kapott, hiszen ekkoriban került fel a profik közé a legendássá vált George Best is. Az észak-ír fiú remek fizikummal rendelkezett, de nem ez volt a fő erőssége. Rendkívül jól kezelte labdát, gyors volt és bármilyen védőfalon képes volt átjutni. A megújult gárda 1963-ban elhódította az FA Kupát, de a Division One-ban mindössze a 19. helyen zárt. 1965-ben és 1967-ben viszont bajnokok lettek. Az 1968-as BEK-szereplés remekül sikerült nekik, hiszen bejutottak a döntőbe hosszabbítás után 4-1-re verték az Eusébio-féle Benficát. A United lett az első angol csapat, mely elhódította a kor legértékesebb európai trófeáját. Keretüknek az volt a fő érdekessége, hogy három aranylabdás játékos is volt benne (George Best, Denis Law és Bobby Charlton). 1969-ben Busby lemondott a vezetőedzői állásról, helyét a tartalékcsapat edzője, Wilf McGuinness vette át.

Alex Ferguson-éra, a triplázás előtt (1986–1998)

Alex Ferguson érkezett a klubhoz, hogy befejezze az Atkinson által félbehagyott munkát. Az 1986–87-es szezont a 11. helyen zárta a csapat, de utána másodikként futottak be és George Best után egy újabb játékosnak sikerült húsz bajnoki gólt szereznie egy idényen belül Brian McClair személyében.

A következő két szezonban azonban szenvedett a United, a szurkolók ezt arra fogták, hogy Ferguson igazolásai nem érik el a kívánt szintet. A skót szakember 1990-ben közel került ahhoz, hogy kirúgják, de a Vörös Ördögök, ha nehezen is, de legyőzték a Nottingahm Forestet az FA Kupa harmadik fordulójában. Végül meg is nyerték a sorozatot, megismételt döntőben, a Crystal Palace ellen.

Az 1990–91-es szezonban elhódították a KEK trófeát is a Barcelona legyőzésével. A bajnoki címért folytatott versenyt a Leeds United ellen elvesztették, de jól jövedelmező szponzori szerződést kötöttek a London Stock Exchange nevű céggel.

Eric Cantona 1992-es leigazolásával új időszámítás kezdődött az Old Traffordon. A francia játékos remekül megértette magát Denis Irwinnel, Gary Pallisterrel, Paul Ince-szel vagy az olyan fiatal tehetségekkel, mint például Ryan Giggs. Nem csoda hát, hogy az 1992–93-as idényben 1967 után először ismét bajnoki címet ünnepelhetett a United. A következő szezonban (már Roy Keane-nel kiegészülve) első alkalommal tudott duplázni a csapat, azaz megnyerte a bajnoki címet és az FA Kupát is. A sikerek mellett azonban gyászoltak is a manchesteriek, hiszen elhunyt korábbi legendás menedzserük, Matt Busby.

Az 1994–95-ös szezonban Cantona hosszú eltiltást kapott, mert egy mérkőzésen kung-fu rúgással leterített egy őt sértegető Crystal Palace-drukkert. Végül a csapat a Premier League második helyén végzett, és kikapott az FA Kupa döntőjében is az Evertontól. Ferguson ezután nagyon bátor lépésre szánta el magát, ami nem mindenkinek tetszett: több nagynevű játékost eladott és saját nevelésű tehetségekkel pótolta őket. Ekkor olyan, mára híressé vált futballisták kapták meg profi szerződésüket, mint David Beckham, Gary Neville, Phil Neville és Paul Scholes. Közülük sokan igen hamar angol válogatottak lettek. Meglepetésre a megfiatalodott United megnyerte a bajnokságot és a kupát is 1995–96-ban. Ezzel az övék lett az első csapat, mely kétszer is duplázni tudott, hőstettüket „dupla dupla”-ként emlegetik!

A következő szezon végén ismét bajnokok lettek és Eric Cantona bejelentette visszavonulását (30 évesen). Az 1997–98-as évadot jól kezdték, de végül másodikok lettek a bajnoki címet és a kupát is az Arsenal nyerte.

A triplázás (1998–1999)

Az 1998–99-es szezon volt a Manchester United legsikeresebb szezonja. Nem csak saját, de az egész angol futball történelmét átírták, hiszen elsőként tudtak triplázni, ami annyit jelent, hogy elhódították a Premier League, az FA Kupa és a Bajnokok Ligája serlegét is. Egy nagyon szoros szezon után nyerték meg a bajnokságot, az utolsó fordulóban 2-1-re verték a Tottenham Hotspurt, az Arsenal is diadalmaskodott az Aston Villa felett, de a United gólkülönbsége volt a jobb. A Premiership megnyerése volt a tripla első állomása, melyet Sir Alex Ferguson úgy írt le, mint a legnehezebb lépést. Az FA Kupa döntőjében a Newcastle United volt az ellenfél. A 2-0 arányú győzelem Teddy Sheringham és Paul Scholes góljainak volt köszönhető. A szezon utolsó meccse a Bayern München elleni BL-finálé volt. A németek végig vezettek, már mindenki elkönyvelte a győzelmüket, de az utolsó pillanatokban két, szöglet után szerzett góllal az angolok nyertek. A BL-siker után a csapat a Klubvilágbajnokságon is indulhatott, melyet szintén megnyert a Palmeiras döntőbeli legyőzése után.